Austrian Horseboys

A magyar pina mindig egy fokkal forróbb, mint a horvát - mondja K. (nem nekem) horvátul, és azonnal látom, hogy valami disznóságról van szó. Végül rezzenetlenül lefordítja, és hozzáteszi, hogy a nagyanyjától hallotta; a nagyapja pedig megerősítette ezt az értesülést.

Semmi fárasztó prüdéria, ideges vihogás, részeg otrombaság. Így.

Ha mindez nem lenne elég bizonyíték a Monarchia máig élő hagyományaira, elég körülnézni a villamoson, a közúton, a kávézóban, meg akárhol Zágrábban.
A horvát férfiakat önkéntelenül és állandóan lóhátra akarom képzelni, huszáregyenruhában, szúrós tekintet, sima bőr, egyenes váll. Hejj! Olyanok is. iPhone vagy sebváltó helyett kardot rántanak, mikor nem figyelek. És váratlan fordulattal értelmet nyer az egész, mikor kiderül, hogy a szlovénok közismert gúnyneve errefelé "az osztrák istállófiúk", ami annyira tetszik, hogy alig tudok betelni vele. Találó?

Betalál.
Akkor a magyaroké mi? Semmi.
Valószínűleg annyira unalmasnak találnak minket, hogy nem fárasztják magukat velünk. Néhány sztori kering a magyar határőrökről, a Balatonról, pináról. Kész. A cseheknek is van különös ismertetőjelük (olcsójánosok), úgyhogy gyanús, de ha unnak minket, úgy is jó. Forró. Egyébként egész sokmindenkinek volt magyar a nagyanyja. Ez azonban általában csak néhány körrel azután derül ki, hogy világossá válik, agresszorként tanulnak rólunk történelemórán.

Nem hallottak a pálinkáról, hozzák nekem a rakiját, mint a Szent Grált. Látom, hogy alig térnek magukhoz a döbbenetből, hogy kérek, féltve őrzött családi üveg, remegő kéz, mindenki teljesen meg van hatva.
Mi van, nem hallottatok a pálinkáról? Nem.
Ooooojjjj!
Kávékultúra? A második után a második helyen már tűkön ülök, nem értem, hogy mi van. Nem értik, hogy mi van. Lesz még harmadik is, dőljél már hátra nyugodtan, mi van veled? Hova akarsz menni? Vanilija, čokolada?
A fülemen jön ki, nem? Végül nem, visszatartom a röhögést. Monarchia, balkáni stílus, mi? Nesze neked, husarica. Forró. Hát úgy.