Ekeres-bekeres

A horvát egy csodálatos, maszkulin nyelv, egészen összecsavarodik a bugyim, ha Matej horvátul beszél hozzám.

Ugyanazt viszont nem szeretném hallani egy nőtől, de ettől nem kell tartani, miután a nők egy egészen másik nyelvet beszélnek. Ezt még jobban ki kell majd analizálnom, de szerintem a két nem két külön nyelvjárásban őröl, rejtély, hogy hogy értik meg egymást. A férfiak ellenállhatatlan mássalhangzó-görgetése a nők szájában valahogy ritmustalanná válik, vagy inkább kissé zavaróan pattogós - az is igaz, hogy van, aki olyan lágyan képes csörgedezni vele, mint egy patak. Meg olyan is van, hogy mikor néha rákérdezek, kiderül, hogy a nő, mondjuk, bosnyák volt, és így minderről, a hangzásról mit sem kellett sejtenie. Topográfiai nehézségek.

Fülelek ezerrel.

Miközben a magyart végtelenül és mindenekelőtt viccesnek találják, és kedvesen "ekeres-bekeresnek" csúfolják (magyarok = kb. "ekeres-bekeresék", a rengeteg e tehát feltűnik - vonatkozó irodalom: Vámos Miklós: Apák könyve), megfeledkeznek róla, hogy mennyi mindent érthetek, ha nem vigyáznak a szájukra.

Amellett, hogy a káromkodások és szidalmak elemei egész Kelet-Európában nagyon hasonlók (kurva, p*csa, stb.), a horvát szókészlet egészen nagy százaléka hasonló vagy teljesen azonos magyar kifejezésekével. Amilyen ügyes vagyok, nyilván horvát szavakat is felismerek már, de sokkal nagyobb móka, amikor azt hiszik hogy nem értem azt, hogy

mačka = macska 
mušica = muslinca 
cipele = cipő 
četvrtak = csütörtök
pečenje = sült
kolač = süti
žemlje = zsemle (! de csak amelyiken középen vágás van, és kelt tésztából) 
kobasica = kolbász (nekem mintha inkább "kolbászka", de közben egyáltalán nem)
fuj = fujj
toranj = torony
Beč = Bécs
parizer = parizer.

Otthonos, szeretem.

Ha nem értek valamit, mindig segít az angol, amit ebben az országban sokkal többen és természetesebben beszélnek, mint nálunk - konkrétan lehet bekussolni, mert semmit se tudunk hozzájuk képest. Nincs az a süket kínlódás, mint otthon: a felvágottas pulttól a gyógyszertárig mindenki (értsd: 40 fölött is) próbálja érteni és bátran mondja, ahogy tudja, és nem hal bele, ami a legfontosabb. A jelenség nagyban köszönhető a hagyományosan szinkron nélkül sugárzott filmeknek a tévében, a lemaradásom pedig alig behozható (p*csába a magyar szinkronnal).

 

Van, aki kifejezetten csevegni szeretne velem (nehéz nyelvekről, kasszában), és van, aki azt hiszi, hogy Angliából vagyok, ám lemondóan legyint (!), mikor kiderül, hogy nem. Egyedül vasúti kalauzok egy 50 év körüli csoportjával nem boldogultam eddig sehogy, ők tagoltabban próbáltak beszélni nekem horvátul. Otthonos, nem szeretem.
És nem csavarodott semmi!

Különben, ha nem akartok belekeveredni a véget nem érő viccelődésbe, ami az ételek formájára és szexuális utalásokra épül, soha ne rendeljetek kobasicát, akkor se, ha szeretitek (utóbbi magától értetődik). Vagy lesztek szívesek felvenni a ritmust, mert itt férfi és nő, beszéljen akárhogy, ebben a kis mókában nagyonis biztosan szót ért egymással.

Starmap / Zvijezda karta

Környezetfigyelés

A biciklizéshez errefelé nincs ideológia - ha jól esik, tekersz, just for fun, és kész. Ha nem esik jól, nem. Esetleg ha bármiért hasznodra válik, vagy valamiért muszáj, akkor is felpattanhatsz, de híre-hamva sincs a budapesti hipszterkedésnek titániumvázakkal, fixikkel, színre fújt sárhányókkal, újrahasznosított bringás zsákokkal, sapkákkal, kosárból nézelődő keverék tacskókkal, és nem tudom még, mikkel.

Normálisan. (A riksázás félbe vágott kispolskival, elismerem, jópofa dolog, de itt nem érné meg, mert nincs annyi látnivaló. Kinek mi. Tulajdonképpen csak van egy alaphangulat, amihez a sétálás sokkal jobban illik.)

Ugyanebből a kényelmes józanságból kifolyólag a hulladékszelektálás is sokkal kevésbé menő, mint otthon. Bár az infrastruktúra (gyűjtőkonténerek) bőven rendelkezésre áll, sőt az ép, Horvátországban gyártott műanyagflakonokért pénzt is visszatérítenek (WTF), a szeméttel vacakolást a horvátok inkább kényeskedésnek tekintik. Közelebbről hibbantságnak, sznobériának és időpocsékolásnak - amiben zsigerileg tökéletesen egyetértünk, miközben én az EU-nak hála régóta kényszeresen csinálom; és részben, mint valami kötelező terápiát a nyugati világ lelkiismeretfurdalása ellen.

De ahogy szinte mindig, a horvátok recycle-ügyben is okoznak valami kellemes meglepetést, amit nyugodtan utánuk csinálhatnánk.

A napokban zajlik ugyanis az egyik legokosabb közösségi őrület, amit valaha láttam: az iskola közeledtével gyerekek és szülők használt tankönyvvásárra, csereberére gyűlnek össze a város minden évben azonos pontjain. Az egyik ilyen helyszín az MSU előtti (közösségi használatra tervezett) tér és környéke. Pár éve még a szomszédos INA főhadiszállás funkcionált meeting pointként, ahol egy darab árnyék se volt. Először a múlt héten vettem észre, hogy pár gyerek plusz egy nagypapa pár könyvet terít szét a betonon, aztán napról napra egyre több érdeklődő és könyv ömlött a lépcsőkre meg a járdára, a résztvevők mindenfelé pokrócokat terítenek le, a kedvükért kiáll még egy ivóvizes kocsi is ingyen, és egyfolytában pörög a biznisz.

Az új könyvek árának töredékéért lehet alkudni, az egyetlen probléma az egésszel, mint megtudtam, hogy a kiadók (itt is ezerféle, kontroll nélkül garázdálkodva) szeretnek évről évre apró változtatásokat eszközölni a könyvekben, hogy újonnan jobban fogyjanak - ám a horvátok szerencsére és láthatóan tesznek az ilyesfajta kapitalista próbálkozásokra. Na, ne őrjítsetek már meg! - mondják okosan.

Tudni, mi a fontosabb, ez az igazi környezettudatosság.

 

Austrian Horseboys

A magyar pina mindig egy fokkal forróbb, mint a horvát - mondja K. (nem nekem) horvátul, és azonnal látom, hogy valami disznóságról van szó. Végül rezzenetlenül lefordítja, és hozzáteszi, hogy a nagyanyjától hallotta; a nagyapja pedig megerősítette ezt az értesülést.

Semmi fárasztó prüdéria, ideges vihogás, részeg otrombaság. Így.

Ha mindez nem lenne elég bizonyíték a Monarchia máig élő hagyományaira, elég körülnézni a villamoson, a közúton, a kávézóban, meg akárhol Zágrábban.
A horvát férfiakat önkéntelenül és állandóan lóhátra akarom képzelni, huszáregyenruhában, szúrós tekintet, sima bőr, egyenes váll. Hejj! Olyanok is. iPhone vagy sebváltó helyett kardot rántanak, mikor nem figyelek. És váratlan fordulattal értelmet nyer az egész, mikor kiderül, hogy a szlovénok közismert gúnyneve errefelé "az osztrák istállófiúk", ami annyira tetszik, hogy alig tudok betelni vele. Találó?

Betalál.
Akkor a magyaroké mi? Semmi.
Valószínűleg annyira unalmasnak találnak minket, hogy nem fárasztják magukat velünk. Néhány sztori kering a magyar határőrökről, a Balatonról, pináról. Kész. A cseheknek is van különös ismertetőjelük (olcsójánosok), úgyhogy gyanús, de ha unnak minket, úgy is jó. Forró. Egyébként egész sokmindenkinek volt magyar a nagyanyja. Ez azonban általában csak néhány körrel azután derül ki, hogy világossá válik, agresszorként tanulnak rólunk történelemórán.

Nem hallottak a pálinkáról, hozzák nekem a rakiját, mint a Szent Grált. Látom, hogy alig térnek magukhoz a döbbenetből, hogy kérek, féltve őrzött családi üveg, remegő kéz, mindenki teljesen meg van hatva.
Mi van, nem hallottatok a pálinkáról? Nem.
Ooooojjjj!
Kávékultúra? A második után a második helyen már tűkön ülök, nem értem, hogy mi van. Nem értik, hogy mi van. Lesz még harmadik is, dőljél már hátra nyugodtan, mi van veled? Hova akarsz menni? Vanilija, čokolada?
A fülemen jön ki, nem? Végül nem, visszatartom a röhögést. Monarchia, balkáni stílus, mi? Nesze neked, husarica. Forró. Hát úgy.

Ajvar, blitva

Ajvar, blitva, Lino Lada, grappa

kobasica, kelttészta, lepinja i orada

Pljeskavica, nyers hagyma, Jamnica vagy Studena

Pekara, ékszerbolt, Ožujsko és INA-kút

Dalmatíner, ice cream-juggler

Elüt a zebrán, (sátras hajtány.)

Bundek

Vincek

Varivo

Sava, Jana, (Dinamo)

Meso s mesom

Most lesz a jó…!

Sütistop

Részemről betiltanám, és érthetetlen, hogy Zágrábban hogy juthat egyáltalán szóhoz a Fornetti. Na persze ez a hasfájdító, sületlen rettenet itt nem harapózott el olyan mértékben, ahogy otthon, de puszta jelenléte a pékségek világfővárosában enyhén szólva is botrány.

Természetesen nem vettem belőle, viszont ha így folytatom a gyakran egyébként kényszerű egyéb pékséglátogatást, lassan teljes sütistopot kell elrendelnem, és nemcsak hétvégére.

A zágrábi utca ugyanis a következőféle üzletek boldog ritmusából áll össze érzéki, műholdakkal nem letapogatható topográfiává: cipőbolt, kávézó, kávézó, pékség, ékszerész, cipőbolt, pékség pékség pékség ékszerész. Vagy máskor: kávézó, kávézó, kávézó, kávézó/ kávézó, pékség, pékség, cipő, pékség, ékszerész, cipő, pékség. Cukrászda! Ritkábban: kultúrcikk és könyvesbolt.

Vagyis nincs szükség illatmarketingre ahhoz, hogy pofonegyszerűen eltaláljunk a legközelebbi sarokra, és ott akár a legjelentéktelenebb lyukban ránk köszöntsön a sütimennyország. Ez igazán klassz és örömteli addig, amíg észre nem vesszük a kirakatokban tükröződve, hogy a saját hasunk is aranyosan kelni kezdett, mint egy szép fehér tészta (fehérliszt és élesztő túltolerancia). Az embargó idejének pontosabb meghatározásáig azonban néhány további intim részletet is szeretnék megosztani a SÜTIRŐL.

A bevezetés szükségességének felismerése előtt valamivel, hogy, hogy nem, még pont kóstoltam a top túróspitét ever. Gyereknapon, a Maksimir park főbejáratától úgy 80 méterre, farkaséhesen találtam a világ legunalmasabbnak látszó pékségében. A titka valószínűleg az volt, ami a Mc Donalds’s burgereknek: a rengeteg zsír, amitől mindent sokkal finomabbnak érzünk. Látszik a képen, hogy a papírzacskót is kezdi átitatni - otthon a felénél abbahagytam volna az evést, de az omlósságától és a túró ízétől majdnem leolvadtam a járdára a gyönyörűségtől; úgyhogy az abbahagyás valószínűségét teljesen kizárhattuk. (Sajnos telefonnal fényképezve a részletek nem elég omlósak.)

Amikor megkérdeztem a múlt héten a cukrászdában (amit egy váratlan fordulattal úgy hívtak, hogy “Hänsel und Gretel Healthy Sweets” - több is van belőle a városban, Ivica i Marica néven is), hogy melyik itt a legkedveltebb áru, a lány határozottan egy Mađarica (= magyar lány) nevű csokitortára bökött. Aminél jobb se kellett ajándékba Domagojnak, aki végigállta velem a sort a tartózkodási engedélyért, ami amúgy nem is kell. Kiderült, hogy az a kedvence: jólvan akkor! Isteni cucc, de hogy healthy lenne? Különben Hänselék idióta, osztrák népviseletre hajazó jelmezbe öltöztetik az alkalmazottaikat. Az enteriőrrel együtt olyan az élmény, mintha megérkeznél a boszorkány háza helyett a hupikék törpikék otthonába, ami szintén nem vall egészséges lelkivilágra, de ahogy a magyar cukrászoknak a Nagy-Magyarországokat a falon, úgy nekik is elnézem ezt a kis hülyéskedést, amennyiben fantasztikus sütiket csinálnak.

A pocaknövesztés tényének megállapítása után viszont már csak és kizárólag kulturális diplomáciai alapon mehettem el a Vincek cukrászhoz (neki is több üzlete van), hogy kipróbáljam a fagyit. Vincekről azt kell tudni, hogy annyira katolikus, hogy vasárnap egész egyszerűen nem nyit ki. Tőle az ünnepnapi korzózó tömeg oda menjen fagyizni, ahol tejet kapni, vagy ilyesmi. Vagy ahova akar. A csokibevonatért azonban hétköznap se kell felárat fizetni. Tök menő! A fagyi 8/10 pontos volt.
 
Túl sok “healthy” foodról attól tartok, a későbbiekben sem fogok beszámolni, a sütiktől eltekintve sem, de legalább látszólag (meg azok kedvéért, akiket már lesokkolt ennyi cukor) röviden áttérek az aranyárban kapható gyümölcsökre, mint sütialapanyagokra.



Az évnek ebben a szakában szerencsére epres standok lepik el a forgalmasabb kereszteződéseket, és tényleg kizárólag epret, azaz földiepret, azaz szamócát árulnak (ha valaki megkérdezi, hogy “az nem az erdőben nő?”, azt a sarokba állítom). Jó, néhánynál van alma is, de nem ez a jellemző. Általában ül az árnyékban egy lány, és olvas, vagy egy férfi, aki beszélget az arra járó öregekkel. Érdekes látvány, és ahogy megy le az ár, úgy leszek én egyre vidámabb. (A képek helyszínei: Trg Zrtava Fašizma, főpályaudvar, Muzej Suvremene Umjetnosti).



 

Fogni Zágrábot

A múzeumban azzal mutatkoztam be, hogy két nap lézengés után két napig be sem mentem, és inkább megírtam a szakdolgozatomat. Azóta se sokat láttak, mert részben az ő különféle hisztijeik vagy tudatlanságuk nyomán például telefonszámot és telefont intéztem, idegenrendészeten rendezték a soraimat (halálra rémítés és fejcsóválás után folyékony hibajavítóval, just like home), és négyszer mentem a helyi BKV különféle irodáiba diákkártya ügyben, míg végre tegnap meglett. Annyi viszontagság és baszakodás után az irodán, kint a bódéban ülő hölggyel aztán kellemesen elcsevegtünk németül, mint két normális ember, és még a teljesen máshol vett, felesleges jegyeimet is visszaváltotta.

Felfedeztem ezeket a dolgokat:
- hihetetlenül vicces, hogy mennyi délszláv szót használunk a magyarban, és mit sem sejtünk erről, a horvátok meg pláne tesznek rá (pedig, pedig)
- a horvátok, legalábbis itt fönt, nagyjából ugyanúgy viselkednek és ugyanúgy is néznek ki, mint a magyarok, kivéve, hogy szerintem mi egy kicsit kattantabbak és így izgalmasabbak vagyunk, itt viszont cserébe nincs büdös ember a villamoson
- a horvátok egy része darált húson és kelt tésztán kívül mást is eszik
- a horvátok reggeltől hajnalig tömegesen hömpölyögnek az utcán, valószínűleg ezért van mindenhol olyan nagy hely építve - ettől függetlenül mindig arra mennek, amerre a legrövidebb (és elsodorják a térképemet).

A kaja döbbenetesen drága, erre valahogy nem emlékeztem. A legtöbb dolog nagyjából kétszer annyiba kerül, mint otthon, főleg a zöldség-gyümölcs és az édesség brutális, de kenyeret is nehéz venni 300 Ft alatt, egy doboz sör minimum 300 Ft. Úgyhogy Lino maci egyelőre csak kacsintgat rám a polcról, hiába akcija, előbb még meg kell tanulnom itt a túlélési praktikákat. Mindenesetre errefelé nem téma az a jelző, hogy “olcsó”: a belvárosban szinte bármi pontosan ugyanannyiba kerül, mint a lakótelepen, és nincs különbség a nagyobb Konzum és a sarki kisbolt árai között sem. És ez nagyon érdekes.

A nagyapám mondta régen, hogy néha fogni lehet Zágrábot, és a zágrábi tévéadóra gondolt. Kíváncsi lennék, mit szólna, hogy ide jöttem, Jugóba. Vagy ez már akkor sem Jugó volt? És vajon fogni fogom egyáltalán az adást?

A szobámból ezeket látom: zágrábi TV-torony, Medvedgrad, L’Oreal.